hirdetés
 
Lány:Fiú:
 
 
 
 
 

A kényszeres hazudozás, mint betegség

Viszont vannak olyan emberek, akik folyamatosan nem mondanak igazat, és tudatában sincsenek annak, hogy amit állítanak, nem felel meg a valóságnak.


A kényszeres hazudozók nem azok az emberek, akik saját érdekükben nagyot mondanak, elhitetnek társaikkal olyan dolgokat, amelyek sosem léteztek, és közben dörzsölik a markukat, hogy megint becsaphattak valakit. A hazudozásnak ez a fajtája egy betegség, melynek hátterében állhat baleset, felidézési zavar, vagy egyéb agyi rendellenesség. Ennek a téves emlékezésnek a neve konfabuláció. A betegségnek az oka, hogy az agy bizonyos területei sérülést szenvednek, így a figyelemmel és a viselkedéskontrollal kapcsolatos részeknél probléma lép fel.

Legtöbbször a személyes élmények képei zavarodnak össze, vagy éppen tűnnek el, ezért a személy a tudata és a fantáziája segítségével újakat alkot, amelyek természetesen nem fedik a valóságot. A betegségben szenvedő ezt nem tudatosan teszi, ő maga is elhiszi, hogy minden úgy történt, ahogy ő azt elmondta, hiszen az emlékei között kutatva talált rájuk. A beszámolói sok ellentmondást tartalmaznak, hisz a figyelem irányítására szolgáló részek nem működnek megfelelőképpen, ezért nem emlékezik minden hazugságára, amit kitalált. Az is gyakori, hogy egy másik alkalommal már mást mesél ugyanazzal a meggyőződéssel, mint tette azt az előző esetben. A kimondottakat a későbbiekben letagadhatja, és az ellentmondásokat pedig átírhatja valamilyen formában.

A konfabuláció ép tudati működés mellett jön létre. Igaz, hogy folyamatosan rosszul emlékszik az illető, de nem szakad el a környező eseményektől, és nem egy elképzelt világban éli életét. A kényszerhazudozásban szenvedő nem direkt akarja félrevezetni a hallgatót, ő maga is hisz az illúzióban, amit agya kitalál. A gyenge emlékezet és a hiányzó figyelmi kontroll kombinációjából adódik ez a tünet. Amikor ez a rendszer elégtelenül működik, nehezen lehet szétválasztani az igazi élményeket a fantáziától, a nehézkes visszaemlékezés helyett a könnyebb utat választják, mégpedig a képzelőerő adta lehetőségeket kihasználva. Ezért nem lehet megmondani, hogy most pontosan melyik részt is hívta elő a személy az emlékeiből és melyiket a fantáziájából.


Többféle elmélet alakult ki arra vonatkozóan, hogy mi miatt léphet fel ez az állapot:

A kompenzációs elmélet szerint a beteg emlékezetében támadt űrt akarja kétségbeesetten kipótolni, emiatt kompenzálni akarja azt a kitalációkkal. Ezt az elméletet számos hiányossága miatt mára már elavultnak tartják.

A forrászavar elméletének lényege, hogy az előhíváskor nem tud mihez kötni, emiatt a téri-idői környezet meghatározásában rosszul teljesít. Tehát ha nincs meg a megfelelő forrás, akkor kreálni kell, akkor is, ha az sosem történt meg, így nem lesz igazságtartalma.

Az előhívási elmélet szerint kétféle előhívástípus létezik. Egyik az asszociatív, azaz hívóingerfüggő előhívás, itt a hívóinger éri el a célingert, illetve a másik a stratégiai előhívás, ahol a keresési folyamatok útján lesz előállítva a hívóinger, és a célinger meglétekor kapcsolódik be az ellenőrző, monitorozó művelet. Ez utóbbi esetben jön létre a konfabuláció. A monitorozó műveletek károsodásakor nem képes a személy megkülönböztetni a valódi emlékeket és a tévesen felidézett, hamis információkat.


Lényegében a kényszeres hazudozók nem ártani akarnak, vagy megtéveszteni a másik felet, hanem egy bizonyos agyi rendellenes működés miatt a fantáziájukat használva, valótlan emlékeket előállítva tudat alatt „hazudnak” folyékonyan.